Korrupciós ügyek miatt tett feljelentéseket a Nemzeti Védelmi Szolgálat
Tavaly 122 esetben tettek feljelentést, az ügyek 90 százaléka korrupcióval és hivatali visszaéléssel volt kapcsolatos.
Tavaly 122 esetben tettek feljelentést, az ügyek 90 százaléka korrupcióval és hivatali visszaéléssel volt kapcsolatos.
Öt éve működik a Nemzeti Védelmi Szolgálat: a kormánypárti napilapban közölték a statisztikákat. Az NVSZ az ismert bűnszervezetek megfigyelésével azonosította az alvilággal együttműködő hatósági személyeket. Eredményeik közé sorolják a Portik- és a Vizoviczki-ügyet.
A nagy kaliberű vesztegetők nem, legfeljebb a kisstílűek esnek el a magyar igazságszolgáltatásban.Több mint 270 korrupciós ügyet vizsgáltak meg az Országos Kriminológiai Intézet kutatói.
Pénzt kért egy pénzügyőr azért, hogy ne intézkedjen bizonyos ügyekben, bizonyos emberekkel szemben – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség helyettes szóvivője, Négyessyné Bodó Marianna a hvg.hu-val. A férfit május 26-án érték tetten és vették őrizetbe.
Az Országgyűlési Őrség tagja csak testi kényszert alkalmazhat, hiába szerelik fel őket sokkolóval. A Terrorelhárítási Központ és a Nemzeti Védelmi Szolgálat már használja ezt az eszközt, a rendőrség szerveinél viszont nincs rendszeresítve a sokkoló – derült ki a hvg.hu megkeresésére adott rendőrségi válaszból.
120 ezer vagy másfél millió euró? Zsarolás vagy munkadíj? Miért kért volna közvetítőt, amikor személyesen is ismeri? Ezek a fő kérdések abban a büntetőügyben, melynek vádlottja, Kiss Ernő egykori rendőrségi tábornok, aki állítólag azért követelt másfél millió eurót, hogy közbenjárjon Kocsis István egykori MVM-vezér érdekében az ellene indult büntetőeljárás elsimításában. És akinél közben járt volna: Pintér Sándor belügyminiszter és Polt Péter legfőbb ügyész
Zárt ajtók mögött ma kezdődik Vizoviczki László és társai vesztegetési ügyének tárgyalása, amelyről csak annyit tudni, hogy tíz tárgyalási napot tűzött ki a Debreceni Törvényszék bírája a következő hónapokra, így valószínű, hogy elhúzódik az eljárás. Akárhogy is, a nyilvánosság csak annyit tudhat meg majd, hogy az éjszaka császárára és a többi vádlottra - volt rendőri vezetőkre és más hatóságok emberei - milyen ítéletet szabnak ki. Vizoviczki beolvasott a sajtónak, amikor megérkezett.
Októbertől összesen százharminc ezer rendvédelmi dolgozó köztisztviselő tevékenységét, kifogástalan életvitelét felügyeli és ellenőrzi a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ), amelynek főigazgatója, Bolcsik Zoltán a Magyar Nemzetnek adott interjúban a megnövekedett feladatok ellátásáról, valamint az amerikai kitiltási botrány kapcsán a nemzetbiztonsági bizottságnak adott tájékoztatójáról is beszámolt.
Szeretné tudni, hogy a megvételre kinézett autót körözik-e, mert lopott? Kíváncsi arra, hogy az üzlettársa ellen folyó büntetőeljárásban érintetté válhat-e? A lakásvásárlásnál gond lehet a tulajdonossal, mert priusza van, és korábban éppen ingatlancsalás miatt büntették meg? Pénzért minden információ beszerezhető, de ha jók az ember kapcsolatai, még ingyen is.
A jelek szerint Vizoviczki László saját maga indíthatta el azt a büntetőeljárást, aminek vádlottja lett több volt rendőri vezetővel és egyenruhással együtt. A Pintér Sándor bizalmasának tartott tábornok, Horváth András leült a diszkócsászárral beszélgetni, és elmondása szerint Vizó előadta neki, hogy NNI-sek pénzért rendszeresen bizalmas és titkos adatokat adtak ki neki – ezt írta le egy titkosított, de az alól feloldott rendőri jelentésben a tábornok.
Míg 2010-ben, a második Orbán-kormány hatalomra kerülése után több mint féltucat rendőri vezetőt lecserélt Pintér Sándor, 2012-ben pedig komoly átszervezéseket hajtott végre, a mostani kormányalakítás követően hasonló mértékű személycserékre vagy átalakításra nem számítanak a hvg.hu rendőrségi és belügyi forrásai. A megkérdezettek általános véleménye szerint a megújulás ugyanakkor ráférne a rendőrségre, mert évtizedek óta lényegét tekintve semmi sem változott.
Bírósághoz fordul a hvg.hu, hogy kiderüljön, a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársainak mennyi túlórát fizettek ki az elmúlt években, a szervezet ugyanis többszöri megkeresésünkre sem hajlandó a kért közérdekű adatokat megadni. A TEK-en kívül minden más rendőri szervtől megkaptuk a kifizetett összegeket.
Mintegy ötszáz rendvédelmi dolgozóval szemben tett feljelentést három év alatt az NVSZ – közölték a hvg.hu megkeresésére. A hivatali visszaélést vagy vesztegetést elkövetők mellett volt, aki ellen sikkasztás, csempészet, illetve embercsempészet, vagy jelentési kötelezettség elmulasztása miatt indult eljárás.
Rend van az országban, a Belügyminisztérium alá tartozó szervezetek jól teljesítettek tavaly, de a kormányzati ciklust tekintve is – röviden összefoglalva ez derült ki Pintér Sándor miniszter évértékelő beszédéből. Ezt erősítette a miniszterelnök is, aki még fizetésemelést is ígért.
Megszüntették Kiss Ernő előzetes letartóztatását pénteken – közölte a hvg.hu-val a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője, Simon Richárd. Arról nem nyilatkozott, hogy a befolyással való üzérkedési ügynek van-e más gyanúsítottja, ami miatt a Nemzeti Védelmi Szolgálat végezte a lehallgatást, hiszen egy nyugállományú rendőrtiszt esetében ennek elvégzésére a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat lenne hivatott.
Nem adott tájékoztatást a Belügyminisztérium a hvg.hu-nak arról, hogy október 23-án hányan, milyen összegű pénz- vagy tárgyjutalmat kaptak, és hány embert léptetek elő. A tárca másodszori kérésünkre az általa jutalmazottak listáját megadta. Az Országgyűlés sajtóirodája viszont elárulta, hogy a házőrség tagjai mintegy 65,5 millió forint jutalomban részesültek idén többek közt a nemzeti ünnep alkalmából is. A Terrorelhárítási Központ jutalmairól sem érkeztek adatok.